Simson Rajóngoi Oldal
Ha simsonos vagy akkor itt a helyed!!!

MENÜ

A Simson S 51 N H, az S 51 B, valamint az 531 tipusú motorral szerelt SCHWALBE háromfokozatú váltója alakitható át négysebességesre.

A négyfokozatú váltó több fajtája közül választhatunk attól függoen, hogy járművünket milyen körülmények között akarjuk használni. Más áttételű váltót célszerű beszerelni a rendszámos, két személyt is szállitó, netán rossz terepviszonyok között használatos motorkerékpárba és mást a rendszeresen egy személlyel, sik úton közlekedo járműbe. Természetesen a 70 cm3-re átalakitott Simsonoknak egy harmadik fajta áttételezésű váltó felel meg...

Ezek figyelembevételével vegyük sorba a lehetoségeket.
1. Kétszemélyes, vagy nehéz terepviszonyok közötti használatra a gyári 4 sebességes váltó ideális.

2. Sik, jó utakon, kizárólag egy személyt szállitó motorba hosszabb végáttételű váltómű való. Ennek beépitésével a motor főbb tulajdonságai a következők szerint javulnak:

A végsebesség 5-10 km/órával megnő. A motor ugyanazon sebességnél kevesebbet forog, kevesebbet fogyaszt, üzemi zajszintje és kopása csökken. Az utazósebesség nagyobb lesz és a "szétforgatás" veszélye csökken.

3. Az elozőek szerint a 70 cm3-es motorokba hosszú negyedik sebességet érdemes beszerelni annak érdekében, hogy megizmositott motorunkat ki tudjuk használni a jármű gyorsitására. Az ily módon átalakitott 50 cm3-es motorkerékpár a maga 5,5 LE-jével és a gyári elso három fokozattal igen temperamentumos, a hosszú áttételu negyedik fokozatban pedig igen gyors is lesz.

4. Rezo más néven(tuning kipufogó)jól meg növeli a teljesítményt, a gyári 50-es henger 3-4paci körül van de ha rárakod a "rezot" akkor akár 6-7 pacira is felmehet az ereje!!!

Szavazás

Melyik a kedvenc simsonod?
S51
S50
Asztali nézet